Hiller István oktatási és kulturális miniszter újabb öt évre kinevezte Kiss Imrét a Művészetek Palotája vezérigazgatójának. A mostani kinevezés egyben annak a munkának is elismerése, amelyet Kiss Imre a Művészetek Palotája élén végzett az intézmény 2004-ben történt megnyitása óta. A vezérigazgató a kezdetektől azon munkálkodott, hogy az épületben otthont találó társintézmények között harmonikus együttműködés alakuljon ki, hogy igényes szolgáltatások tegyék vonzóbbá a közönség számára a kultúrpalotát, és hogy hazánk világszínvonalú koncerttermében ahhoz méltó produkciókat mutassanak be.
Kiss Imre vezetésével a Művészetek Palotája Budapest és hazánk egyik vezető kulturális nagyintézményévé vált, amely a látogatóknak szinte minden napszakban kínál valami különleges értéket, legyen az kortárs tánc, népzene, gyereknek szóló interaktív bemutató vagy meghökkentő kiállítás. Az épület a legkülönbözőbb fesztiválok és rendezvények kedvelt helyszíne, ahol a közönség örömmel tölti a szabadidejét, sokszor programoktól függetlenül is. A hozzáértő irányításnak és a válogatott szakembergárdának köszönhetően a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem határainkon innen és túl is ismert, elismert és vonzó koncerthelyszínné vált, ahol örömmel lép fel és arat tomboló sikert a kubai Omara Portuondo, a Londoni Filharmonikus Zenekar vagy az Amadinda Ütőegyüttes egyaránt.